Pécs CACIB 2012

Posted on 2012/06/25

0


A nekünk hazainak számító kiállítás szombati napja Rozi és az én számomra is premier volt; Rozi most volt először kiállításon, én pedig most vezettem fel először kutyát, bár az utolsó percekig bíztam benne, hogy erre végül nem kerül sor. (Sor került, mert szinte azonos időben bírálták a labradorokat és a drótos vizslákat.)

Rozi szombaton harmadik lett a fiatal osztályban, John Thirlwell (GB) bírálta, vasárnapra nem neveztük.

Guba szintén nyílt osztályban indult, szombaton CAC és CACIB címeket kapott a portugál Vítor Manuel C. Veigától, vasárnap CAC és Reserve CACIB lett, ekkor John Thirlwell (GB) bírálta a vizslákat.

Csipkét nyílt osztályba neveztük, mindkét nap az idei világgyőztes szukával (Póspataki-Drótos Lili) konkurált, és mindkét nap Reserve CAC címet kapott.

A kiállítás most is az EXPO Centerben volt, légkondicionált termekben, a kinti meleghez képest kellemesnek mondható hőmérsékleti viszonyok mellett. A padló viszont valóságos korcsolyapálya volt. Rozikának még gyakorlás közben többször kicsúsztak a hátsó lábai, ettől persze azonnal kiesett a ritmusból, és egy kicsit el is ment a kedve a futkározástól. Guba küzdött a legjobban, ő egyes helyeken alig tudott menni. Kólával, vízzel és Labellóval kenegettük a talpukat, ez valamelyest segített, de Gubát így is megzavarta, nem úgy mozgott, ahogy szokott. A csúszós padló sokakat dühített, még a portugál bíró is megjegyezte, ez egy „idiotism”. Vasárnapra a rendezők átlósan lefektettek egy szőnyeget a ringben, ám körbe futáskor le kellett menni a csúszós részekre, így a szőnyeg is csak minimális javulást hozott.

Pipacs anyukája, Zöldmáli Luca is ott volt.

Mindhárman élvezték a nyüzsgést, Rozi szívesen ismerkedett az útjába kerülő kutyákkal, a gurulós szerkezetekkel szemben azonban nagyon bizalmatlan volt, mindig nagy ívben kikerülte őket. Csipke kedves szokása szerint mindenkire ráugrott, egy ideig Rozin ült, Guba pedig csajozott, ha alkalma volt rá.

Guba várakozik

Ami még nem tetszett: a kiállítás megnyitója a Himnusszal zárult, és bár a többség felállt, mindig vannak sétáló, beszélgető, a kutyájukat fésülő, vagy épp szendvicseket majszoló emberek, az eszem megáll, hogy nem képesek nyugton maradni, és megadni a tiszteletet. (Ez sajnos általánosan jellemző, bármerre is jártunk eddig az országban.) Összehasonlításul: a horvát kiállításokon ilyenkor mindenki megáll, sapkák, kalapok, egyéb fejfedők bal kézzel le, jobb kéz a szívre, és hangosan éneklik a himnuszukat.

Még egy jellemző különbség: míg a horvátok vagy ingyen, vagy minimális összegért működtetnek őrzött parkolót a kiállítók számára, nálunk ez egy ezres. Ezt mi inkább kihagytuk, ám amikor megálltunk egy árnyékos árokparton, közel a fizetős parkoló bejáratához, a csávó odajött, hogy itt nem kéne megállni. Miért nem? Mi tiltja? Semmi, de akkor sem kéne itt megállni! De miért? Erre sarkon fordult és elment, gondolom az volt a célja, mi is álljunk be, és fizessünk. (Erről jutott eszembe: Prágából jöttünk haza vonattal. A határhoz közeledve, de még Szlovákiában felszálltak magyar dögkeselyűk, és mindenkit megkérdeztek, van-e szállásfoglalásuk, és ha igen, hol. Amikor az utas megmondta, elkezdték lebeszélni, hogy az egy szar hely, poloskák vannak, lop a személyzet, rossz helyen van, ilyesmik, de ők szerencsére tudnak egy tuti hostelt, és történetesen lehet is náluk szállást foglalni. Micsoda szerencsés véletlen. Na ilyenkor szeretnék világgá menni.)

Több fotó sajnos nem sikerült, nem volt elég fény, helyettük a szombati kiállítás utáni sétáról teszek fel két képet. Csipusz és Guba a labdázó gyerekeket figyelik, és szenvednek, hogy ők nem rúghatnak labdába:-)

Csipke hűti magát.

Advertisements