A vámpírok bálja

Posted on 2011/12/07

3


Kiskutyát nevelni fájdalmas és véres mulatság, aprócska, tűhegyes fogaikkal folyton kiszabják valahol a bőröm. Emlékszem, Manócska egyszer az arcomból hasított ki egy darabot, Alfi pedig mindig nekifutásból harapott. Megfigyeltem, a kutya mamák szigorú dorgálásban részesítik keményen harapó csecsemőiket, de én soha nem tudtam ilyen durván megfenyíteni őket, ehelyett inkább sikonyáltam és jajveszékeltem, ebből is megértették, hogy túllépték a tűréshatárt.

Rozi viszont sosem harapott erősen. Eddig. Ugyanis amióta meglátogatta a fogtündér, és felül már kibújtak a maradandó fogai, munkaköri kötelességének érzi hogy folyamatosan marcangoljon valamit, elsősorban emberi testrészeket, ennek hiányában bármit, ami puhább a gyémántnál. Méretéből adódóan főként a lábakra utazik, ha pedig vízszintes testhelyzetben találja valamelyikünket, hatalmas ugrással veti ránk magát, és harap, amit ér, főleg torkot, fülcimpákat.

 Szépen cseperedik, a feje búbját kivéve levedlette a kölyökszőrét, most gyönyörű étcsokoládé színű. Megkapta az oltásait, végre vihetjük a többiekkel sétálni (amiről eddig kevés fotó készült, mert folyton köd van). Első alkalommal annyira elfáradt, hogy ivás után a vizes tálja mellett összerogyott, és azonnal horkolni kezdett. Ma reggel hallottuk először ugatni azóta, hogy hazahoztuk. A még igen csak álmos Gubát próbálta meg rávenni egy kis játékra, ám mivel az Úrfi nem állt kötélnek, Rozi vadul elkezdett pörölni vele.  Egyre ügyesebben mozog és rengeteget fut – a vizslák mellen nem is nagyon van más választása.

 

Molly kanyarodik

Bozótharcos

Fegyelmezett Molly

Reklámok