Csipke és a Csodaszarvas

Posted on 2011/02/26

2


Gubához hasonlóan Csipke is szeret az ölemben aludni, amikor a gép előtt ülök. Kényelmesen elhelyezkedik, rögtön elalszik, és édesdeden szundikál. Manapság ugyan már ritkábban követeli, hogy felmászhasson az ölembe, de ha egyedül van bent, mindig megpróbálja. Csak már nem nagyon fér el. Kissé nehéz tőle a billentyűzethez férni, de nem lehetetlen.

Tegnap is így volt ez, kisnaccsága az ölemben, nekem a komputer, neki csendes pihenő.

Közben CD-ről ment a zene, ami egészen a Vágtázó Csodaszarvas „Ének a csillagokig” c. számáig tökéletesen hidegen hagyta (mélyen aludt), de erre igen-igen élénk figyelemmel reagált.

Amíg Grandpierre az első versszakot énekelte, Csipke nem mutatott érdeklődést, csak fészkelődött az ölemben. Amikor azonban a

„Lelkünk tündér-erdő,
Virágot hoz és felnő,
Életet ad egy szebb világnak,
Szép magyar hazánknak”

„Édes anyaföldem,
Magyar táj köröttem,
Ének szól a csillagokig, s ezt is
Tőled örököltem!”

sorokhoz ért az ének és a zene felült, és feszülten figyelni kezdett. Hegyezte a fülét, forgatta a fejét, majd percekig szoborrá merevedve, mozdulatlanul ült, komolyan, megbűvölve hallgatta az éneket. Egyszer Chili is hasonlóan reagált egy VHK dalra, de minden más zenét figyelmen kívül hagyott, hangerőtől, stílustól függetlenül.

A kollektív tudattalanról már írtam Pipacs és a Monsterek kapcsán. Mi elevenedik meg ilyenkor a lelkükben? Miért van ilyen elbűvölő hatással rájuk a magyar, illetve alaszkai sámánének, az őshaza mitikus dallamai?  Csipkében hiába keveredik angol, francia, szlovák ősök vére a magyar eredettel, minden drótos magyar ősöktől származik, és valahol a tudatalattijukban kódolva vannak ezek az ősi dallamok, emlékeznek rá, hogy fontos dolgokhoz, fontos emberekhez kapcsolódnak. Vajon emberi értelemmel felfogható és kifejezhető az ember-állat kapcsolatok sokfélesége?

Reklámok