Guba gyanakszik a darukra, és galambozik

Posted on 2010/11/12

2


Egy kimustrált nyúlketrecet vittünk a MÉH-be, Guba is jött velünk. Hatalmas hulladékvas-hegyek között vártunk, hogy lepakolják a cuccot. Guba hátul pihent, de a csörömpölés hangjára felült, ekkor vette észre a darukat. Volt három, ami nagy acélkarmokkal dobálta innen-oda a vasat, meg egy magasban síneken futó nagy sárga, ami mágnessel emelgetett. Guba előre ugrott a sofőrülésre, és puffogni kezdett nekik. Először csak halkan, le nem vette róluk a szemét, ha pedig valamelyik felénk közeledett, fokozta a hangerőt, és a biztonság kedvéért belemászott az ölembe is.

Sok évvel ezelőtt drága Misi puffogott így a hőlégballonoknak. Valami verseny lehetett, mert iszonyú sok lufi szállt egyszerre, és mivel hozzánk egészen közel szálltak fel, a kertünk fölött még alacsonyan repültek, hatalmasnak látszottak, az égő gáz dübörgő hangját is jól hallottuk. Misi fel-alá rohangált, ugatta őket, és iszonyú marcona képet vágott. Ahogy távolabbra repültek, kissé megnyugodott, de szemmel tartotta őket, sokáig puffogott még nekik.

Innen mentünk tovább a belvárosba sétálni. Gyönyörű idő, rengeteg turista, na meg galambok, sok-sok galamb. Guba mindegyik után sompolyogni kezdett, szépen állta őket, a népek meg izgatottan sutyorogtak: „Nézd, szálkás szőrű magyar vizsla, de édes, milyen komoly, dolgozik benne a vadászösztön, micsoda szakálla van, és milyen okos feje!”. Guba minden nyitott ajtón be akart menni – köztük több templomba és pékségbe -, peckesen vonult láb mellett, tudomást sem vett a neki gügyögő emberekről, de minden mellette elhaladó szatyorra rámozdult.

Advertisements